Őszi falevelek akvarellel

A Művészlelkek Műhelyének titka

A Művészlelkek Műhelye egy csendes kis szoba volt, ahol mindig jóleső festékillat terjengett. A falon egy kifeszített zsinór volt, rajta facsipeszekkel rögzítve néhány tarka színű falevél és pár szem áfonya, amelyek egy készülő képhez várták a sorukat.

A levelek halkan zizegtek a huzatban.

– Vajon mire használ majd minket a festő? – kérdezte óvatosan a sárgászöld levél.

– Remélem, valami szépre – felelte a barna szélű, öreg levél.

Az áfonyák összekuporodva csücsültek, kissé aggódva.

– Mi talán túl kicsik vagyunk egy festményhez – motyogta az egyikük.

Nem sokkal később belépett Lili, a műhely fiatal festője. A szemében öröm csillogott, ahogy rápillantott a kötélre.

– Ott vagytok! – mosolygott. – Ma pont rátok van szükségem!

Finoman levette a leveleket és az áfonyákat, az asztalra tette őket, majd előkészítette akvarelljeit és a gouache festéket. Ahogy festeni kezdett, egy pillanatra megállt, és közben megsimította az egyik levelet.

– Tudjátok, nem az számít, ki mekkora, mennyire fényes, vagy milyen a formája – mondta. – Mindannyiótokban van valami különleges. És ha együtt kerültök a képre, akkor még szebbé teszitek egymást.

A levelek boldogan zizegtek, az áfonyák pedig már nem érezték olyan jelentéktelennek magukat.

Mire a festmény elkészült, csodálatos látvány tárult a műhelyre: a levelek színei lágyan keveredtek a vízfestékkel, az áfonyák mély kékje pedig élettel töltötte meg a kompozíciót. Bár mindannyian mások voltak, együtt mégis harmonikus, kedves képet alkottak.

Tanulság:

Minden apró részlet értékes. Ha elfogadjuk egymás különlegességét, együtt sokkal teljesebb és szebb dolgokat hozhatunk létre.